A bájos 34 éves színésznő, Mila Kunis, Asthon Kutcher felesége a napokban a People magazinnak adott interjújában újra "felnyitotta" Asthon Kutcher és Demi Moore házasságát és meglepő őszinteséggel beszélt férje és Demi régi kapcsolatáról. A most 40 éves Asthon Kutcher nyolc évig alkotott egy párt a nálánál 15 évvel idősebb Demi Moore-al és 2005-től 2011-ig házastársak is voltak. Amikor szétmentek a pletykák szárnyra keltek és az volt az elképzelés, hogy Kutcher csak kihasználta Moore-t, ezek mai napig a köztudatban voltak. Ezeket oszlatta el végleg Mila Kunis. "Normális és valódi kapcsolatosban éltek, szerették egymást és három gyermeket neveltek," modta Kunis. "Fiatalabb volt az igaz, de szerette Bruce Willis-től született három lányát Demi-nek." A gyerekek akik nem is voltak sokkal fiatalabbak nála, régen „My Other Dad”-nek, vagyik "Másik Apukámnak" szólították, és Kutcher a mai napig tartja a kapcsolatot velük. Kunis beszélt a férjével való kapcsolatáról is. Ugyanis ők már 20 éve ismerik egymást, hiszen gyerekként a 90-es években együtt játszottak a „That 70s Show” című sorozatban. De Kunis elmondta, hogy akkoriban nem tudtak volna úgy gondolni a másikra, mint akivel járnának, és szerelmi kapcsolatuk tényleg csak Asthon és Demi válása után indult el. "Ez a legfurcsább és senki nem hiszi el, de tényleg csak a szakításuk után jöttünk össze, addig nem úgy néztünk egymásra. Ám 2012-ben egy díjátadón újra találkoztunk és akkor nagyon megfogott Asthon és azt éreztem, hogy bár ezer éve ismerem de ez valójában teljesen más ember" , mesélt őszintén Mila Kunis. A pár 2015-ben házasodott össze, egy évvel Wyatt lányuk születése után, és azóta második gyermekük, Dimitri is megszületett 2016-ban. Forrás: People Magazin