A Mirror magazin szerint Beckhamék kislányuk hetedik születésnapjára elképesztően drága ajándékot vettek. A Beckham-család legkisebb tagja több mint 7 ezer fontba, azaz kb. 2,5 millió forintba kerülő fajtiszta pónit kapott születésnapjára. Ugyan a kis Harper csak július 10-én tölti a hetedik életévét, a lovat már hétvégén megkapta. A Mirorr úgy tudja, hogy a póni mellé lovaglóleckéket is ajándékoztak. Egy korábban megvásárolt farmon van a póni, ahol a kislány bármikor meglátogathatja kedvencét. Harper persze emellett rengeteg más ajándékot is kapott. Harper születésnapja minden évben nagy eseménynek számít. Tavaly a Buckingham-palotát és a brit királyi családot keresték fel ebből az alkalomból.
