Elkezdõdött a Downton Abbey-tévésorozat nyomán készülõ játékfilm forgatásának elõkészítése. Phyllis Logan, aki a történelmi drámaszériában Mrs. Hughest, a házvezetõnõt alakítja, a napokban beszélt arról, hogy a producerek felvették a kapcsolatot a Downton Abbey színészeivel, hogy idõpontot egyeztessenek velük a film forgatásához. A brit színésznõ elmondta: kollégáival együtt nagyon szurkol annak, hogy minden összejöjjön, már csak azért is, mert a film kedvéért ismét visszatérhetnének a kastélyba, a sorozatban megszokott díszletek közé. Logan hozzátette, hogy a filmhez korábban készült forgatókönyvet átdolgozzák, és ez a munka is éppen most folyik. A brit arisztokrácia életét 1912 és 1926 között a személyzet nézõpontjából bemutató sorozat utolsó, hatodik évada 2015-ben fejezõdött be. A rajongók azóta is abban bíznak, hogy viszontláthatják a történetet és a szereplõket a filmvásznon. A 2017-es forgatásról szõtt álmok elúsztak, de Logan nyilatkozata alapján idén elkészülhet a produkció. Ezt megerõsíti az az értesülés, hogy június elsõ hetében lezárják a berkshire-i Highclere kastélyát, ahol a belsõ felvételek készülnének. Michael Edelstein, az NBC Universal nemzetközi stúdióinak elnöke tavaly nyáron mondta el, hogy egy ideje már dolgoznak a filmen, és ha sikerül egyeztetni az idõpontot minden szereplõvel, 2018-ban megszülethet a mozifilm. Korábban felmerült, hogy egy elõzményfilmet forgathatnának a szériához teljesen új szereposztással, de Logan szavai alapján bizonyára nem ez a forgatókönyv valósul meg. Az a legvalószínûbb, hogy a film 1926-ban veszi fel a fonalat, és a tévésorozat történetét folytatja. A szereplõk átélik a Wall Street 1929-es összeomlását és a nácik hatalomra jutását is a 30-as években. MTI
