Több évszázados tapasztalattal rendelkező kőfaragó műhelyben készítik el Olaszországban a Szent Mihály-főszékesegyház oltárát - egyetlen hatalmas kőtömbből faragják ki az úrasztalt, az ambót, vagyis a pódiumot, a szenteltvíztartót és a tabernákulumot, azaz az oltárszekrényt. A veol.hu hozza: a szakemberek Olaszországban, a világ egyik legnagyobb kőlerakatában, Veronában választották ki azt a mintegy öt tonnás ónix tömböt, amelyből elkészítik ezeket. Mindegyik rész egyedi mintát is kap, amelyet alapos gondossággal, precizitással készítenek el az olasz szakemberek. A világos, bézs színű kődarabból - amely fény hatására üvegszerűvé, áttetszővé válik - elsőként az oltárt faragták ki, melynek súlya 1,2 tonna. Már ez a művelet is nehéz feladat, és az is komplikált, komoly tervezést igénylő munka, hogy az oltár a helyére kerüljön. Csakis egy ideiglenes térállványzat megépítésével, targonca segítségével tudják a szentélybe emelni, ráadásul 12 lépcsőfokon is fel kell majd juttatni; rendkívüli súlya miatt megerősítették az építészek a szentélyfödémet, biztosítva az altemplom szerkezeti épségét. Az új oltár és a liturgikus bútorok április 6-án, nagycsütörtökön már a helyükön állnak majd, a megújítást követő első szentmisén láthatják is azokat a hívők, templomlátogatók. A portál emlékeztet: a veszprémi várnegyed megújítása során a Szent Mihály-főszékesegyház rekonstrukciója a végéhez közeledik, ahogy az érseki palota felújítása is. A főszékesegyház kívül-belül teljesen megújul; az épület rangjához méltó berendezéssel gazdagodik. (Fotó: Napló)