Idén először a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, a párharc szerdai első mérkőzésén találkozik egymással a Szeged és a Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely a következő három hónapban akár további hat alkalommal játszhat egymás ellen - a két riválisnak eddig már 184 tétmérkőzése volt - 125 veszprémi siker, hét döntetlen és 52 szegedi győzelem a mérleg -, mindkettő 1982 óta állandó résztvevője az európai kupasorozatoknak, de még soha nem találkoztak a nemzetközi porondon. Az Építők az A csoport harmadik, a csongrádiak a B csoport hatodik helyén végeztek, így utóbbiak lesznek az első meccs házigazdái szerdán 18.45-től, a jövő csütörtöki visszavágón pedig idegenben kell játszaniuk. A párharc továbbjutója az előző idényben BL-ezüstérmes lengyel Industria Kielcével találkozik a negyeddöntőben. A két magyar élcsapat az idény folytatásában további négy vagy öt alkalommal mérkőzik meg egymással. A Magyar Kupa győri négyes döntőjében - amelyet húsvét hétvégéjén, vagyis április 8-9-én rendeznek - a fináléban találkozhatnak, ugyanis a címvédő Veszprém a Tatabányával, a Szeged pedig a Dabassal játszik az elődöntőben; majd összecsaphatnak az NB I-ben, és minden bizonnyal az egyik csapat második győzelméig tartó bajnoki döntőt is a Veszprém és a Tisza-parti alakulat vívja. (Fotó: handballveszprem.hu/archív)
