A kultúra nemcsak művészi alkotások, festmények vagy muzsika összessége, hanem az emberről alkotott kép, hogy mit gondolunk magunkról és a másik emberről - Csák János innovációs és kulturális miniszter beszédében a magyar kultúra napján vasárnap Veszprémben kiemelte: a kultúra a világlátásunk, az életmódunk és az észjárásunk, anélkül nincs önazonosságunk és nem vagyunk cselekvőképesek. A távirati iroda idézi a tárcavezetőt, aki emlékeztetett, a kétszázadik évfordulója annak, hogy Kölcsey Ferenc végleges formába öntötte a Himnuszt, de szintén kétszáz évvel ezelőtt született Petőfi Sándor és Madách Imre. Az ő életművük testesíti meg Babits Mihály szavaival élve a magyar szellemi jelenséget és lelki örökséget. Beszédében Csák János köszöntötte az idén Európa kulturális fővárosa címet viselő Veszprémet, és úgy fogalmazott: Európa is akkor boldog, és akkor sikeres, amikor hű ahhoz a szellemi jelenséghez, amely kialakította, és ahhoz a lelki örökséghez, amelyet őseinktől örököltünk. Szólt róla: a magyarok azt mondják, ez az Isten, család, haza egysége, ami a magyar nemzetet már 1100 éve - harminchárom nemzedék óta - képessé tette arra, hogy kialakítson, alakítson, és megőrizzen a Kárpát-medencében egy anyagilag spirituálisan és szellemileg megalapozott államiságot. Anélkül nincs nemzet, család nélkül nem tudnak kialakulni a kötődések. A nemzet, a haza azt jelenti, hogy közösen meg tudjuk teremteni az alkotó élethez szükséges békét és biztonságot. A mai magyaroknak az a feladata, hogy ezt a szellemi jelenséget és lelki örökséget átadják a következő nemzedékeknek, nemcsak itt Magyarországon, hanem Európában is, ezzel pedig megalapozzák a következő nemzedékek önrendelkezését és cselekvőképességét. Zárásként a miniszter rámutatott: most azt ünnepeljük, hogy kultúránkat, cselekvőképességünket megőriztük, és így lesz Magyarország gazdaságilag erős és kulturálisan magabiztos ország, amely jobb állapotban tudja majd átadni a stafétát a következő nemzedékeknek, mint ahogy kapta. (A képen Csák János innovációs és kulturális miniszter - fotó: MTI/Vasvári Tamás)