Továbbra is 150 ezer forint Veszprémben a kiadásra meghirdetett lakások, házak átlagos bérleti díja, ami most már három hónapja ugyanennyi, de így is Győrrel és Debrecennel együtt a legdrágább a királynék városa a megyeszékhelyek lakbérindexeit mutató infografikonon - több hónapos lassulás után szeptemberben megállt a drágulás helyben és országosan is, havi szinten ugyanis stagnálnak az árak; októberben az országos átlagos bérleti díjak egy tized százalékkal emelkedtek szeptemberhez képest. Az egyik rendszeresen felméréseket nyilvánosságra hozó ingatlancégcsoport portálja legújabb elemzésében összegez: a friss adatokból az látszik, hogy havi összevetésben már második hónapja lényegében szinten vannak az bérleti díjak, tehát az augusztus előtt látott tempós drágulás megszakadt. Éves összevetésben azonban az országos átlagos lakbérek 22 százalékkal, a fővárosban pedig 23 százalékkal haladták meg a 2021 októberi szintet. Balogh László vezető gazdasági szakértő szerint ha az inflációs hatást is figyelembe vesszük, akkor kitűnik, hogy az idei októberi lakbérek reálértéken az országos piacon 10 százalékkal, a fővárosin pedig 12 százalékkal maradtak el a 2020 januárjában mért rekordértékektől. A lakbéreknél látható jelenség összhangban van az eladó lakások terén tapasztalt trendekkel. Idén őszig ugyanis rendkívüli tempóban dolgozták le a bérleti díjak a koronavírus-járvány okozta csökkenést. Azóta viszont megtorpantak az albérletárak, és jelentősebb változás ezen a téren a következő hónapokban sem várható. (Illusztráció: nlc.hu)