1500 négyzetméteres oktatócsarnok épülhet meg Veszprémben 2022 júniusára csaknem 9 milliárd forintból a helyi iparospark projekt részeként - elhelyezték a beruházás alapkövét a megyeszékhelyen a Házgyári út 1. szám alatti helyszínen. A kezdeti alapötlet, hogy modern duális szakképzés valósulhasson meg a városban, mostanra kibővült; a Modern Városok fejlesztési program keretében létrejövő kezdeményezés mintaprojektté válhat - erről Ovádi Péter országgyűlési képviselő beszélt az eseményen. Elmondta: piacképes tudást szerezhetnek a fiatalok a 2022/2023-as tanévtől kezdődően helyi vállalkozók és a Szakképzési Centrum oktatóinak közreműködésével. Porga Gyula polgármester úgy vélekedett, eddig a képzés nehezen követte a 21. század kihívásait. Erre jelent majd megoldást az új létesítmény, amely megfelel a kor feltételeinek, akár életpálya modellt is kínál a tanulóknak. Barabás Borbála projektmenedzser ismertetése szerint az első évben 22 diák, később 50 fiatal vesz majd részt a képzésben, amely három, illetve 5 plusz 2 éves formában zajlik majd. A szakképzést kiegészíti majd a felnőttképzés valamint a kutatás- fejlesztés is. (A képen a mikrofon előtt Porga Gyula polgármester, mögötte Barabás Borbála projektmenedzser és Ovádi Péter országgyűlési képviselő - fotó: Méz Rádió)