Új bázist épít az MH Bakony Harckiképző Központ Gyulafirátót közelében - a tervek szerint 2023 év elejére készül el a kivitelezés első üteme; Oszlánszki Béla ezredes, alakulatparancsnok szerint jelentős könnyebbség lesz majd a Központi Lő- és Gyakorlótér vonzáskörzetében élőknek, amikor elkészülnek a beruházással. A komplex objektumban lesznek sátorhelyek, elhelyezési épületek, kiszolgáló blokkok, gép- és harcjármű telephely, mosó, javító műhely, étkezde, elsősegélynyújtó-hely és sportközpont is; de az egyik legfontosabb részt a saját vasútvonal jelenti. Ezzel megszűnik az eddigi gyakorlat: mostanáig a hajmáskéri vasútállomáson rakodták ki és be az eszközöket, majd a településen keresztül jutottak el a katonai konvojok a gyakorlótérre. A tervek elkészülését és a szükséges fakivágási, környezetvédelmi és építési engedély beszerzését követően a napokban kezdődtek meg a tereprendezési munkálatok. Azt ígérik, minden környezet- és területvédelmi szabályt be fognak tartani az építkezés és az üzemeltetés során egyaránt. (Illusztráció: haborumuveszete.hu)