Jelentős segítséget jelentenek a turizmus-vendéglátásnak a kormányzati támogatások - a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke az MTI-nek felidézte: a központi döntés értelmében a szálláshely-szolgáltatók a kieső bevételeik részleges megtérítését december 25-ig igényelhették a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felületén. Hoffmann Henrik üdvözli, hogy az adatbázisban november 8-ig regisztrált szálláshelyek bevételkiesésének 80 százalékát vállalja át az állam a 2020. november 11. és december 10. közötti időszakra érkezett foglalásokra. Jelenleg január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell a szolgáltatóknak turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetniük. De ugyanígy fontos a februárig meghosszabbított, és a szállodákra, valamint az utazásszervezőkre visszamenőlegesen is kiterjesztett 50 százalékos bértámogatás is. Ezek mellett az eddigi 27-ről 5 százalékra csökkent a kiszállított ételek áfája az éttermek zárva tartásának átmeneti időszakára. (Illusztráció: turizmusonline.hu)