33-27-re nyert a Telekom Veszprém szerdán az Aalborg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában, pedig koronavírusos megbetegedés miatt Blaz Blagotinsek, Kentin Mahé, Rodrigo Corrales, Jorge Maqueda és Lékai Máté, sérülés miatt pedig Manuel Strlek és Danyiil Siskarjov is hiányzott az Építők keretéből, amelyben így 11 mezőnyjátékos és két kapus állt rendelkezésre. A handballveszprem.hu tudósít: Kent Robin Tonnesen idei első Bajnokok Ligája góljával kezdte a mérkőzést David Davis vezetőedző együttese, amely kicsit sürgette a támadások befejezését, ebből sok hiba született; a hazaiak 5:2-re vezettek a 6. percben. A dán bajnok villámgyors támadásokkal tartotta háromgólos előnyét még a 13. percben is, majd 11:6-os hazai vezetésnél időt kért a veszprémiek mestere, ezután zsinórban négy vendéggól esett, 11:10-re módosítva az állást. Öt perccel a félidő vége előtt 16:13-ra vezetett a vendéglátó, de a Veszprémnek sikerült két gólra csökkenteni a hátrányt a szünetre. Minden megváltozott a második játékrészben, miután 3 perc alatt egyenlített a magyar rekordbajnok 19:19-re, sőt Tonnesen révén a vezetést is megszerezte. A 40. percre már a hazaiak futottak az eredmény után, fel is jöttek egy gólra az 50. percben, ugyanakkor kitűnő formába lendült a mieink hálóőre - kiválóan védett Vladimir Cupara, aki még üreskapus gólt is dobott, 45 százalékos volt a hatékonysága - magabiztos 6 gólos győzelem lett a vége. A két csapat harmadszor találkozott egymással, és egy dán siker mellett másodszor nyert a Veszprém, amely öt győzelemmel és egy döntetlennel áll; a jövő szerdán éppen az Aalborgot fogadja, a három vereséget számláló MOL-Pick Szeged pedig másnap Máthé Dominik csapatát, a norvég Elverumot látja vendégül a BL csoportkörében. (A képen Vladimir Cupara – fotó: Sascha Klan)