Elsõ helyezést ért el kategóriájában szombaton a veszprémi Pál Katalin, Németh Gergely a negyedik lett a tûzoltók országos lépcsõfutó versenyén Budapesten - osztotta meg a helyi eredményeket a Méz Rádióval a Veszprém megyei katasztrófavédelmi helyettes szóvivõ. Nagy Emese elmondta: az indulók teljes védõfelszerelésben, légzõkészülékben, acélpalackkal a hátukon, harminckilós felszereléssel futottak felfelé huszonhárom emeletet a SOTE Nagyvárad téri épületében. Eközben a Veszprém megyei parancsnokság is kapott abból a huszonöt új, hazai gyártású gépjármûfecskendõbõl, amelynek a belügyminiszter adta át a napokban a kulcsát az érintett megyei igazgatóknak. A pétfürdõi Rába az ötödik technikai eszköz, amelyeket a közelmúltban szereztek be, és már a megyében élõk biztonságát szolgálja. A katasztrófavédelem említi honlapján: a megyében a három új gépjármû mellett két magasból mentõ szerrel is gazdagodtak, amelyek szintén a tûzoltások és mûszaki mentések hatékonyságát és precizitását növelik.