Nyakunkon a nyaralási időszak; az idegenforgalmi szakemberek szerint idén a tavalyinál is többen kelnek hosszabb-rövidebb útra a forró napokon saját járművel - a Veszprémi Rendőrkapitányság hivatalvezetője szerint célszerű nem csak a programokat, hanem a helyszínek a megközelítését is megtervezni, a különféle kellemetlenségek, de elsősorban a balesetek megelőzése érdekében. Szűcs Erika a többi között javasolja: távoli úti cél esetén érdemes átgondolni, hogy az egy menetből biztonságosan teljesíthető-e; ha nem, akkor jobb egy köztes állomáson egy éjszakára megszállni - az út menti parkolóban, az autóban alvás ezzel közel sem egyenértékű megoldás. Hosszú útra nyilván autópályán indulunk a gyorsabb haladás érdekében, azonban itt rendszeresek az útfelújítások, az ezzel együtt járó torlódások, ami az útvonaltervező programok becsléseihez képest lényegesen hosszabb menetidőket eredményezhet. A tűző napon araszolgatás nem csak a járművezetőt, hanem az utasokat is alaposan igénybe veheti, különösen a kisebb gyermekeket. Erre figyelemmel célszerű az interneten tájékozódni ezekről az útépítés által érintett autópálya szakaszokról, illetőleg az utazás időpontját úgy megválasztani, hogy elkerüljük a legfrekventáltabb napokat és napszakokat. (Fotó: origo.hu)