Jótékonysági főzőversenyt szervez a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesülete - az évente ismétlődő családi, egészség-, környezetvédelmi és sportnap társrendezvényeként tartják meg hagyományteremtő céllal a Bogrács és fakanál című eseményt május 18-án a Kolostorok és Kertek rendezvényhelyszínen, a jezsuita templom mellett. A rádiónknak nyilatkozó Gulkai László alelnök elmondta: a kezdeményezés megvalósításában partner a Jendrassik-Venesz Szakgimnázium és -Középiskola, a Kolostorok és Kertek Kft. és a Vitalitás Nyugdíjasklub; közölte, hogy a nap teljes bevételét a hátrányos helyzetű fiatalok támogatására fordítják - sok felkérés érkezik a szervezethez, amelyeknek mindig szeretnének megfelelni. (Fotó: az esemény közösségi oldala)